Indul a Mini Bölcsőde Program országszerte!

Augusztus 26-án jelentette be Novák Katalin, a magyar kormány Család-, Ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, hogy kormányzati források igénybevételével folytatódik a bölcsődei férőhelyek növelésének programja. A Mini Bölcsőde Program keretében a magyarországi önkormányzatok részéről várják a pályázatokat. Novák Katalin részletekbe menően ismertette, hogy kialakításra került szabályozói törvényalkotói oldalról a „Mini Bölcsőde” mint új, korábban nem működő ellátási forma a szociális ellátás területén. Az új ellátási forma lényege, hogy kevesebb minimumfeltételnek kell megfelelnie az ilyen típusú bölcsődét működtetni kívánó önkormányzatoknak, mint egy klasszikus bölcsőde működtetése esetén. A mini bölcsőde olyan ellátási hely, ahol legfeljebb hét, nyolc gyermeket fogadnak, és a jogszabály azt is lehetővé teszi, hogy ezen ellátási intézményben elegendő egy kisgyermek nevelőt, illetve egy fő dajkát szükséges foglalkoztatni alkalmazotti státuszban.

A Mini Bölcsőde Program keretében meghirdetésre kerülő pályázat esetében a pályázható keretösszeg 1,1 milliárd forint. A fenti forrást a központi költségvetésből a magyar kormány biztosítja. A pályázatra olyan önkormányzatok nyújthatnak be támogatás iránt kérelmet, amelyek székhely szerinti településén jelenleg nem működik bölcsődei ellátás. További szűkítő kritérium, hogy a település lakosságszáma, lélekszáma nem éri el a 10 ezer fős nagyságot. Emellett további indulási feltétel, hogy az egy lakosra vetített adóerőképesség nem éri el a húszezer forintot.

A Mini Bölcsőde Program keretében az egyes önkormányzatok, mint pályázók által elérhető maximális támogatási összeg tízmillió forint nagyságrendű. A pályázói önerő mértéke mindösszesen a teljes projektösszköltség 5 százaléka. A kiíró előzetesen azzal számol, hogy száz és kétszáz között lesz az eredményes pályázatok száma. Ennek arányosításával a pesszimistább forgatókönyv szerint is várhatóan hat- és nyolcszáz közé tehető azon új bölcsődei férőhelyek száma, amelyek a kiírás eredményeképpen, a megvalósítás során jönnek létre.

Az igényelhető maximálisan tíz millió forint esetében hetven százaléka az elnyert összegnek eszközbeszerzésre fordítható. A pályázat 2017 szeptember végéig nyújtható be, és a projektötletek, pályázati anyagok benyújtást követően legkésőbb november végéig átesnek a szükséges bírálati teendőkön. A teljes pályázói kör, aki megfelel a fentebb nevesített kritériumoknak, vagyis tízezer alatti lakosságszámú, bölcsődei ellátással nem rendelkező, és lakosonként kevesebb, mint húszezer forint az adóerő-képessége, mintegy hatszázra tehető.