Kihirdetésre kerültek a Pest megyei bölcsődei és óvodai férőhelyek kapcsán kiírt pályázat eredményei. A pályázati kiírás keretében a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program, rövidített nevén a VEKOP 6.1.1-15-ös azonosítószámmal rendelkező kiírása kapcsán történt eredményhirdetés. A kihirdetett pályázati támogatási összegek elérték a négy és fél milliárd forintos határt. Összességében 19 pest megyei illetőségű pályázó, intézményként jutott támogatáshoz céljai megvalósításához. Az eredményekről Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján számolt be a megjelenteknek, a sajtó képviselőinek.

A pályázat keretében olyan támogatási célokra lehetett igényt benyújtani, amelyek a kiskorú gyermekek bölcsődei és óvodai körülményeit javítják, és lehetővé teszik a férőhelyek számának a bővítését. A 19 pályázatot benyújtó állami és önkormányzati intézmény, jelesül óvoda és bölcsőde a nyertes pályázat keretében lehetőséget kapott a férőhelyeinek bővítésére, így a felveendő gyermekek számának a növelésére. A kihirdetett pályázatok összességében az jelentik a számok nyelvén, hogy 1400 óvodai hely fejlesztése mellett sor kerül 530 bölcsődei hely fejlesztésére is. További jelentős hozadéka a pályázat eredményeinek, hogy kétszáz új óvodai férőhely jön létre Pest megyében. A VEKOP-pályázat eredményhirdetéseknek köszönhetően megkezdődhetnek a projektben foglalt feladatok megvalósítása. A pályázat kiírása kettős célből történt. Egyrészt javulnak az óvodás és bölcsődés korú gyermekek körülményei, a mindennapjaik során jobb életminőségben tudnak játszani, fejlődni. Az új óvodai férőhelyek esetében pedig a kisgyermekes anyukák, szülők munkába állási lehetőségei is kiszélesednek, segítve őket a munkaerőpiacra történő visszatérésben.

A VEKOP-6.1.1-15 kódszámú “Kisgyermekeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése” elnevezésű pályázati felhívás 2016 év márciusában jelent meg. A pályázat keretösszege mintegy nyolc milliárd forint összegű volt. A VEKOP-6.1.1-15 felhívására a kiíró az önkormányzatok, az egyházi fenntartók, a közalapítványok és a civil szervezetek mellett a nemzetiségi önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozások pályázatait várta.

A “Kisgyermekeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése” a három éves kor alatti gyermekek napközbeni ellátását és elhelyezését, továbbá a három és hat éves kor közötti gyermekek óvodai ellátását támogatja. A támogatás az óvodai elhelyezkedés mellett támogatja az infrastruktúrális fejlesztések mellett az eszközök beszerzését is.

A nyertesként kihirdetett intézmény mellett Érd Város intézményei esetében 5 intézményt hirdettek ki nyertesként. A budapesti pályázatok esetében még nincsenek kihirdetett eredmények, de hatvan pályázat került benyújtásra, összesen 9,7 milliárd támogatási összegigényléssel.