1135 Budapest, Petneházy utca 55.
+ 36 1 413 7995
info@palyazatiras.net

Month: December 2013

Munkahelyi képzések támogatása

Megjelent a Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis, és középvállalatok munkavállalói számára pályázati felhívás A Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis és középvállalkozások munkavállalói számára elnevezésű pályázati felhívás (VEKOP-8.5.3-17) célja, hogy a munkavállalók foglalkoztathatósága, a munkahely készégsik, munkahelyi kompetenciáik javítása megvalósuljon. A pályázat keretében a támogatásra érdemes projektötletet benyújtó vállalkozások esetében a versenyképesség növekedése az elvárt cél.…
Read more

Elérhető a Közbeszerzési Hatóság új módosított útmutatója

Elérhető a Közbeszerzési Hatóság módosított útmutatója a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában. Elérhető a Közbeszerzési Hatóság módosított útmutatója a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában a Jogi háttér/Jogalkalmazás elősegítése/Útmutatók menüpontban. A módosítások a Kbt. 2013. július 1-jei változásaira tekintettel váltak szükségessé. Forrás: Közbeszerzési Hatóság

Prototípus eredmény

Eredményhirdetés a prototípus pályázatok kapcsán! Az áprilisi eredmények összesítésével már látható volt, hogy 43 pályázó projektötletét ítélte támogathatónak a bíráló bizottság a prototípus pályázat keretében. Május közepén újabb 105 vállalkozás részesült pozitív elbírálásban. Így az áprilisi három milliárd mellett újabb tíz milliárd forint támogatás került a pályázók számára elbírálva. A pályázatok kihirdetéséről, a támogatott vállalkozások…
Read more

Júniusi pályázati eredményhirdetések

Eredményhirdetések a kkv szektor pályázói számára! Június hónapban már több pályázati konstrukció esetében került kihirdetésre a nyertesek listája. A gazdasági hírpotál, a www.portfolio.hu rendszeresen összegzi a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, továbbá a nagyvállalatok esetében releváns pályázatok eredményeit a pályázati rendszerben. Az elmúlt időszakban egyre több hírportál számol be arról, hogy a vállalkozások, illetve egyéb…
Read more

Modern Vállalkozások program

A www.portfolio.hu adott hírt arról, hogy a Modern vállalkozások program konstrukció jelentős ismertségnek és népszerűségnek örvend a pályázó, vagy a pályázást tervező vállalkozások körében. A korábban meghirdetett támogatható projektek száma háromezer darab a pályázati kiírás szerint. A jelenlegi ismeretek szerint már május utolsó napjaira elérte a pályázó csatlakozni kívánók száma a kilencezer feletti számot. A…
Read more

Gyakornoki pályázat

Gyakornoki program középfokú végzettséggel rendelkező pályakezdők foglalkoztatására Még pályázható a “Gyakornoki program pályakezdők foglalkoztatására” konstrukció. A GINOP-5.2.4-16 pályázati azonosítószámmal rendelkező kiírás keretében a pályázó vállalkozásoknak lehetősége nyílik 15 milliárd forintos keret terhére pályázatot benyújtania a fenti cél megvalósítására. A száz százalékos finanszírozás mellett elérhető támogatási összeg minimum 2.300.000 Ft, maximum 30.000.000 Ft. A pályázat benyújtási…
Read more

Családbarát munkahely

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy minél több tervezett gyermek megszülessen Magyarországon. A Dr. Prof. Kopp Mária által alapított mozgalom arra törekszik, hogy a család és a munkahely összehangoltsága, a gyermekvállalás által okozott boldogság megélhető legyen minél nagyobb számú ember számára. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felismerte, hogy vállalt célja, a kívánt,…
Read more

Egészséges életmód sport pályázat

Megjelent az EFOP-1.8.6-17 “A felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén” című pályázati kiírás. A pályázat kiírójának célja, hogy a magyar lakosság egészségügyi állapotát, mortalitási mutatóit jelentősen javítsa megelőző beavatkozással, és népszerűsítse a felnőtt lakosság körében a sportot mint rekreációs, egészségmegelőző tevékenységet. Cél tehát az egészséges életvezetési kompetenciák erősítése, fejlesztése. A sport hozzájárul ahhoz,…
Read more

Menzai étkeztetés pályázat

A menzai étkezést segítő pályázat megjelent! A gyermekek, diákok iskolai étkeztetését segítő pályázati lehetőség nyílt meg azon pályázók számára, akik alapítványi formában működnek. Az EFOP keretében, EFOP-1.8.5-17 kódszámmal ellátott pálázati lehetőség célja, hogy gyermekeink számára az iskolai étkeztetés infrastruktúrájának modernizálásával, az egészséges életvitelt, azon belül az egészséges táplálkozást népszerűsítő programok megvalósításával népszerűsítse a pályázati célt,…
Read more

Telephelyfejlesztés támogatása Baranya, Somogy és Tolna megyében akár 60%-os támogatással!

Telephelyfejlesztés támogatása Baranya, Somogy és Tolna megyében akár 60%-os támogatással!   Hamarosan megjelenik a mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfejlesztését támogató felhívás, melynek keretében akár 60%-os támogatás igényelhető a Dél-Dunántúli régióban! Amennyiben vállalata megfelel a következő feltételeknek: –         gyártó/termelő/szolgáltató tevékenységet végez, –         telephelye ipari/gazdasági területen helyezkedik el, –         5000 fő feletti településen található, –         létszáma kevesebb, mint 250 fő,…
Read more