A régóta várt GINOP-1.2.2-16 pályázati konstrukció keretében elkezdődtek az eredményhirdetések. A www.portfolio.hu értesülései szerint mintegy ötszáz pályázó magyar mikro-, kis- és középvállalkozás kapott eredményes támogatási döntésről hírt a “Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című pályázati kiírás kapcsán.

A pályázatok benyújtását már korábban felfüggesztették, mivel 2017 március 7-étől már nem volt lehetőség támogatás iránti kérelmek benyújtására.

A megelőző időszakban ugyanis olyan összegű támogatási igény érkezett be, amely már előre vetítette, hogy a rendelkezésre álló keret várhatóan hamarosan kimerül. A hatóság ennek a helyzetnek az elkerülése érdekében végrehajtott egy pályázati keretemelést, amely lehetővé tette, hogy a korábban rendelkezésre álló 21 milliárd forintnyi elösztható keret bővítése megvalósuljon, 32 milliárd forintos keretösszegre.

A nyilvános, hivatalos forrás alapján a korábban beérkezett támogatási igények a pályázói oldalról elérték a 37,5 milliárd forintos határt, és ebből már láthatóvá válik, hogy a megemelt támogatási keret sem fog elegendőnek bizonyulni a rendszerben lévő 1 872 darab támogatási kérelem, pályázói igény esetében.

A “Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” pályázatok esetében egy egyszerűsített kiválasztási eljárásról beszélünk, amelynek célja, hogy a pályázó vállalkozások minél hamarabb képesek legyenek fejlesztési terveiket, beruházásaikat megvalósítani. A nyilvános kormányzati adatbázis adatai lehetőséget jelentenek arra is, hogy megismerjük a már elbírált pályázatok, eredményes projektek számát is. A korábban már említett 1 872 benyújtott pályázatból az Irányító Hatóság a Portfolio.hu adatösszegzése alapján 537 benyújtott pályázatot ítélt támogatásra érdemesnek, és ezen 537 támogatási kérelmet támogatta 11,2 milliárd forint értékben. A 2017 június 9-ei állapot szerint tehát már ismertek ezen nyertesek. A hivatalos kormányzati rendszer adatokat szolgáltat arra nézve is, hogy hány hatósági szerződés került megkötésre a fenti időpontig. Ennek a száma harminc darab, amely mály hatályosnak minősíthető. A harminc, hatósági szerődéssel már rendelkező projektgazda összesen 597 millió forintnyi támogatásban részesült, de folyósítás részükre még nem történt meg.

A pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások számára támogatási lehetőséget nyújtott olyan projektcélok megvalósítására, amelyek az új eszközök és gépek beszerzésére, illetve új technológiai rendszerek, kapacitások kiépítésére irányulnak.

A támogatási összeg öt és negyven millió forint között található, vissza nem térítendő forrás.